2009. június 30., kedd

Megállapodtunk az ebédről


Idén is egy ételfutár szállítja a táborba az ebédet. Nem a tavalyi, egy újabb. Több mikrósütőt is kapunk tőlük, hogy a készételeket gyorsan az asztalra tehessük.

A sokadik bevásárláson is túl vagyunk

Újabb telepakolt autóval tértünk haza az üzletekből. Üdítőket, sajtokat, konzerveket, zöldségeket, konyhai felszereléseket, ketchupot, mustárt vettünk. Nem ez volt az utolsó megrakott autó. :-)

Szépítjük a tábort

Megkezdtük a tábor szépítését. Kivágtuk a beteg fákat. Ezzel az elhalt ágak nem fognak leszakadni és több helyünk is lesz.

Új villamos hálózat a biztonság érdekében

Immár új, erősebb villamos hálózat van a Robinson táborban. Ez azért is fontos, mert nem fogja annyiszor lecsapni a biztosítékot egy vihar, nem kell percekre sötétben maradni, nem kapcsol majd ki a stúdió túlterhelés miatt, a mikrósütőket biztonsággal használhatjuk és a hálózat jól bírja majd a sok hűtőszekrényt is.

2009. június 28., vasárnap

Óriás kürtöskalács a táborban



Ismét egy újdonság a táborban. Arra gondoltunk, hogy ha már van egy nagy grillünk, akkor azon miért csak húst lehetne sütni? Hiszen a faszén még izzik, amikor a husi elkészült. Ezért idén óriás kürtöskalácsot is sütünk. 52 cm-es lesz, két sütőfa készül Csomor Ferenc és kollégája által, így egyszerre egy méter kalácsot készíthetünk el. Csak győzzük tésztáva! :-)

2009. június 26., péntek

Jó időnk lesz



Most még olyan az idő, amilyen. Aggódni azonban nincs okunk. A tábor első napjára már 31 fokot mondanak az időjósok, sőt már a tábor előtti napokban is 30 fok feletti idő várható.

Plakátolunk 2.0

2009. június 25., csütörtök

Energiából nem lesz hiány



Nem kevés...a boltban is csak néztek, mit kezdünk ennyi energia itallal. De a táborozóknak nem okoz ez fejtörést.

Micsoda színek és ízek!



A koktélbár kellékei is várják már a tábort. Most színes, finom szirupokat vettünk, amelyekkel megbolondítjuk majd a jégkockákat. Banános, epres, barackos....fini lesz.

Az ásványvíz az úr



Már javában folyik a beszerzés. Egyik nap szinte csak az ásványvizet tudtuk megvenni. Több száz litert pakoltunk fel egyelőre, jól esik majd behűtve a finom kajcsik mellé.

2009. június 24., szerda

Táborépítők figyelem!



Kedves Ifisek!

Hamarosan eljön a ti időtök! De jó ezt írni. Hiszen ez azt jelenti, hogy belátható időn belül megkezdődik a tábor. Szóval...táborépítésre hívunk benneteket. Július 8-án találkozzunk a Robinson táborban délelőtt 9 órakor! Hozhatjátok az összes cuccotokat, mert ekkor már kint is lehet aludni.  Te jó ég, ez két hét múlva lesz!!!!!! De gyorsan telik az idő.....

2009. június 22., hétfő

Akik vigyáznak a gyerekekre

A tábor vezetősége öt főből áll. Ők azok, akik már a tábor előtt hónapokkal elkezdik a szervezést és ők azok, akik a tábor alatt végig a gyerekekkel törődnek, szervezik a programokat. A gyermekek grundokra csoportosulnak, így versengenek egymással különböző feladatokban. A Tábori Tanács a táborvezetőkből és a grundok egy-egy képviselőjéből áll. Így együtt döntünk sok mindenről.

2009. június 20., szombat

Egy átlagos nap a táborban

Reggelenként 7 óra - fél nyolc körül van ébresztő. Amíg a gyerekek mosakodnak, öltöznek, készül a reggeli. Ezután megesszük azt. Utána, amíg leszedjük az asztalokat, a táborozóknak sátorrend "csinálás" a feladatuk és összeszedjük minden reggel a táborban eldobott szemetet is, hogy ne éljünk csúnya környezetben. Ha ez készen van, egy bizottság körbejárja a sátrakat és pontozza a rendet. A legtisztább sátor lakói a tábor végén jutalmat kapnak. A programok ezután elkezdődnek.

2009. június 19., péntek

Megkezdtük a plakátolást - Segíts te is!



Már terítjük a Robinson tábor idei plakátjait. Televízióban is meg fogunk jelenni. Ha van lehetőségetek, ti is segíthettek.

2009. június 18., csütörtök

Légy klubtag!

Gyere iwiw-en a Robinson tábor klubba, hogy körüzeneteink révén első kézből és gyorsan értesülj eseményeinkről.

Kattints ide a csatlakozáshoz!

Sátortábor, de van mosdási és fürdési lehetőség


Birodalmi lépegető. Csak így hívjuk azt a nagy fekete tartályt, ami négy lábon áll, 1000-1500 liter víz fér el benne. Két zuhanyrózsa van rajta. Egy több ezer literes lajtunk van kint az erdőben, abban van a fürdésre alkalmas víz.

Jó hír a nomádosoknak!



Változott az útiterv. Elmegyünk Pisa-ba is, hogy megcsodáljuk a világhírű ferde tornyot.

Reméljük nem haragszotok :-)

Mikor kell a táborba érni?


Akik Madarashoz közel laknak, célszerű, ha 8 órára jönnek. Akik távolabb ( 200-300 km ), azoktól nem várjuk el, hogy hajnalok hajnalán induljanak, de azért nem árt, ha 9-re ők is leérnek. A reggel ugyanis sátorválogatással, beköltözéssel telik, majd rövid felvilágosítást adunk a gyerekeknek, mire kell vigyázni egy erdőben, az újaknak pedig megmutatjuk, mit hol találnak meg.

2009. június 16., kedd

Újdonság a táborban


Javában szervezzük a tábori programokat. Egyeztettünk már a rendőrséggel, a kommandósokkal, a tűzoltókkal és a mentőkkel is. Természetesen mindenki az első szóra rábólintott, hogy idén is vendégeink lesznek.  Annyi újdonság várható, hogy most egy mentőautót is próbálnak kihozni az erdőbe és azon mindent bemutatnának. Ilyen még sosem volt a táborban, így izgatottan várjuk az egyeztetés végét.

2009. június 15., hétfő

Bunyevác nap és élő népzenei koncert a táborban

2-3 km-re van a tábortól a szerb zöldhatár. Amikor Szabadka is Magyarország része volt, a Baja-Szabadka tengely meghatározó volt a térségben. A byunevác egy jellegzetes délszláv népcsoport felénk. Ugyanígy Szabadka és Zombor környékén. Hagyományosan római katolikus vallásúak, éppen ezért az ortodox szerbektől úgy különböztetik meg őket sokszor, hogy katolikus rácok. Feltételezhető, hogy Dalmáciából és Hercegovinából települtek be Magyarországra a török hódoltság alatt.

2009. június 12., péntek

Mit hozz feltétlenül a táborba?

Ágynemű a sátorba, párna, sportruha, sportcipő, váltóruha, hideg, esős időre való ruha, tisztálkodási szerek, sapka, szúnyog és kullancs riasztó, naptej, napszemüveg, fürdőruhák, törölközők, elemlámpa. Nem kötelező, de lehet hozni saját sátrat. Kell még TB kártya, gyógyszer ( ha szükséges ) és annak használati útmutatója. Lesz tombola és BÜFÉ, ezért hozhatsz zsebpénzt. Ha a táborozó esetleg halláskárosult vagy testileg-szellemileg sérült stb, arról feltétlenül tudnunk kell.

Egy nappal hosszab tábor? Ha akarod.....

Idén is van mód arra, hogy aki mindkét turnusra marad ( de csak ők ), ne menjen haza a kettő között, hanem maradjon kint. Hiszen sok szülő nem tud eljönni, vagy a gyerek haza se akar menni. Ez plusz 1000 forintot jelent, hiszen erre az időre teljes ellátást és ugyanúgy programokat kapnak a gyerekek. Kérjük, hogy aki él a lehetőséggel, előre jelezze a robinsonok@gmail.com email címen.

Az étkezésről

A gyermekek egyik legfőbb étkezési problémája a válogatás. Gyakran mondják nekünk: csak palacsintát, csipszet, pizzát és kólát fogyasztanak otthon. Ez baj. Egyoldalú. Nálunk naponta 5-ször, de van, hogy 6-szor étkeznek a gyerekek.

Figyelem: Idén lesz látogatási idő !!!!!!!

Szigorúnak tűnik a mondat, de nem hiába hoztuk meg a döntést. A szülőknek természetesen első a saját gyermeke. Nekünk viszont mind a száz, aki egy turnusban táborozik. A látogatási időt a programok zavartalan megvalósítása érdekében korlátozni fogjuk, csak a megjelölt időben lehet majd jönni. Hiszen nem egy programot el kell mindig halasztani, ha éppen akkor jönnek 10-15 gyerekhez.

A KKT jegyében zajlik a tábor

KÜZDÉS, KITARTÁS, TŰRÉS

Az idei tábort alapvetően ezek a kifejezések határozzák meg. Valljuk, hogy a gyerekeknek a szülők nélkül is fel kell magukat találni. Az évtizedek alatt rengeteg olyan gyerkőccel találkozunk, aki nehezen emészti meg, ha nincs vele anyu, apu.

2009. június 11., csütörtök

Szerencse-ebéd a medencénél

Minden évben van valami újdonság a Robinson táborban. Idén az, hogy a strandolás alkalmával nem szendvicset eszünk majd, hanem éttermi ebédet. Igen ám, de ezt már megírtuk. Ehhez képest is van újdonság. A dávodi Fortuna Étterem miattunk kitelepíti éttermét a medencék közé. Sörasztalokat hoz és azokon tálalja fel nekünk a finom ebédet.

2009. június 10., szerda

Megjelentünk a Blikkben

Korábban már írtuk: a az ÉVA magazin után a Blikknek is felkeltette érdeklődését a Robinson tábor. ( Itt jegyezzük meg, hogy az egyik évben a Klubrádió készített velünk egy hosszabb beszélgetést, így már sokadjára szereplünk országos terjesztésű médiumban. )

2009. június 7., vasárnap

Újabb kitüntetések csapatunk tagjainak


Gunity Józsefné Ibolya néni a Gyermekekért Érdemrendet vehette át sok évtizedes munkájáért. Márkné Simon Éva és Márk Attila, hűséges segítőink, a Gyermekekért Emlékplakettet vehették kézbe a csillebérci ünnepségen, amely Szabó Imre környezetvédelmi miniszter mondott köszöntőt. Ezek már a sokadik kitüntetések, amelyekkel elismerik munkánkat. Évikének és Attilának mi magunk is kifejezzük ezúttal köszönetünket.

Fantasztikus volt a Grundbuli

Két színpad, több mint 20 fellépő, több ezer gyermek - ennyi volt, ha csak a számokban akarnánk kifejezni. Ilyen bőséges program még sosem volt Csillebércen. Ez annak köszönhető, hogy a Grund felkérte a Magyar Könnyűzeneszerzők és Dalszövegírók Egyesületét, szervezzen egy jó kis fesztivált a gyerekeknek. Ez sikerült. 

2009. június 5., péntek

Ügyelünk a gyerekek egészségére


Táborunk az ÁNTSZ-szel történt egyeztetések szerint működik. Tavaly mindkét turnusba eljöttek hozzánk, hogy meggyőződjenek a közegészségügyi előírások betartásáról. Nem találtak semmi olyat, amit büntetni kellett volna.

2009. június 4., csütörtök

Robinson Crusoe története - miért őt választottuk?

Robinson Crusoe 1623-ban,York városában született. Apja brémai volt, eredeti nevén Kreutznaer, ám az angolok nem tudták kiejeteni, így Crusoe-nak hívták. Robinson a harmadik fiú volt. Legidősebb bátyja katonaként halt meg, másik testvére meg világgá ment, ebből kifolyólag apja nagyon féltette. Robinsont polgári erényekre nevelte. Őt azonban űzte a kalandvágy, így megszökött otthonról.