2011. május 10., kedd

Beindult a jelentkezés!

Olyannyira, hogy már többen iratkoztak fel idén, mint tavaly ugyanekkor. Köszönjük a bizalmat előre is, reméljük senki nem fog csalódni és mindent megteszünk azért, hogy az új táborozók is visszatérjenek hozzánk. A programokról bővebben még nem tudunk beszámolni, annyi biztos, hogy lesznek új események is. A jól bevált programok ( számháború, strandolás, éjszakai túrázás, a bulik, a karaoke ) biztosan lesznek idén is. A mókás ügyességi versenyekből többet szeretnék, mert tapasztalataink szerint ezek hozzák leginkább össze a társaságot. Úgy láttuk, hogy tavaly kimondottan tetszett és jól sikerült a szinkronizálási verseny, így most is tervezzük. Sport idén is lesz bőven, sőt egyre több, újabb és újabb csocsókat vásárolunk, mert ennél mindig nagy volt a sor. Lesz pinyó is, kosárlabda, foci és darts is ( utóbbi felnőtt felügyelettel ). Biztosan lesz most is olyan program, ami nem a táborban lesz, hanem valamelyik közeli mezőn, de, hogy ez mi lesz, még titok. Annyit elárulunk még, hogy terveink szerint az egyik vacsorát nem a táborban esszük majd meg és nem is étteremben, hanem valahol a szabadban. De erről majd később.

Ha nyári tábor, akkor Robinson tábor!

Előleg fizetés - VÁLTOZÁS!

Kedves Jelentkezők!
A jelentkezési lapon rajta van, de fontos, ezért ide is megírjuk, hogy az előleget nem a tavalyi takarékszövetkezetes számlaszámra várjuk, hanem rózsaszín csekken a következő címre:
Gunity József, 6456 Madaras, Virág utca 2.

Ha nyári tábor, akkor Robinson tábor!!!

2011. május 5., csütörtök

Robinson tábor 2011 - JÖN!!!

Már lehet jelentkezni!!!

Két hónap! Ennyi van vissza az idei táborig. Gondoltátok volna, hogy ilyen gyorsan elérkezik? Ez azt is jelenti, hogy készülődünk. Egyelőre gondolatban és a honlap alakításával, de amint vége a sulinak, megyünk és tesszük a dolgunkat a területen is. Egy változás biztosan lesz. A tábor ára. Mint látjátok fentebb, 15 ezer forint lesz egy egy turnus. Ez egy kicsit drágább a tavalyitól, de nagyon nem kell ezt magyarázni. Elég megnézni az üzemanyag árát ( beszerzés drágább, buszos utazás drágább...), jócskán drágult a kenyér és a cukor és más élelmiszerek is drágultak. Többe kerül a strand is. Hisszük, hogy még így is a legolcsóbb táborok egyike vagyunk. Továbbra sem kérünk pénzt pedagógusi, ifivezetői felügyeletre, nálunk mindenki ingyen szervezi a tábort, sőt, a szervezők is fizetik saját költségeiket. Csak így tudunk még mindig elérhető áron táboroztatni és nekünk ez nagyon fontos. Tudjuk, hogy nem mindenki engedhet meg drágább kikapcsolódást és tudjuk, hogy sok gyereknek a mi táborunk az egyetlen nyári program. Ezért gondolnunk kell azokra a szülőkre is, akik a tábor árát úgy tudják biztosítani gyermekük számára, hogy esetleg ők maguk jobban összehúzzák magukat néhány hét erejéig. Nem változott viszont a jelentkezés módja. Jobbra látható a JELENTKEZÉSI LAP, arra kattintva és néhány kérdés kitöltésével, valamint az előleg befizetésével ( 2000 Ft/turnus ) már meg is történt a jelentkezés. Egyelőre ennyi, részletek mostantól folyamatosan itt, az iwiw-en és a Facebook-on.

Ha nyári tábor, akkor Robinson tábor!