2009. július 18., szombat

2009. július 15., szerda

A táborból jelentjük III. ( 83 fotó )

Véget ért az első turnus. Az idővel nem volt gond, nem esett, tegnap és ma egyenesen kánikula volt. Szöveges értékelésre nincs most még időnk, de itt van egy újabb adak fénykép. Annyi már biztos, hogy már a második turnusra is lesz sok újítás. Pl később lesz az ébresztő és egészen más programok is lesznek. Jövőre pedig mégjobban átvariáljuk a programokat. Sokat újítunk majd, hogy a régi táborozók is mindig újabb élményeket kapjanak.

2009. július 14., kedd

A táborból jelentjük II. ( 348 fotó )

A táborban ért minket az örömhír, hogy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 100 ezer forinttal támogatja idei táborunkat. A gyerekek nevében is köszönjük. Újabb tartalmas napok állnak mögöttünk. Annyi minden történt, hogy hosszú lenne leírni. Inkább itt vannak a képek, azokból minden kiderül.

2009. július 11., szombat

A táborból jelentjük I. ( 118 fotó )

Egy év után ismét gyermekektől hangos a Robinson tábor. Elmúlt az első nap, amely igazán tartalmasra sikeredett. Éjszakai bemutatkozó műsor, Köldökvakarók koncert ( a tábor zenekara ), Tankcsapda koncertfilm, filmvetítés. Inkább beszéljenek a képek.

2009. július 9., csütörtök

Kutya meleg lesz!


38 fok várható!!!!!

Az előrejelzések szerint néhány nap kivételével 30 fok feletti időnk lesz. Sőt! Egy héten keresztül 34-38 fok várható. Esőt is már alig mondanak. Még az idő is velünk van.  :-)

2009. július 8., szerda

A tábor alatt is igyekszünk frissíteni az oldalt!


Kedves Mindenki!

A honlap szerkesztője ( magam :-)  ) csütörtökön csatlakozik a táborépítő brigádhoz. ( Nagyon vártam már! ) Próbálkoztunk megoldásokkal, de sajnos továbbra sincs internet a táborban, így a honlap frissítése nehezebb lesz az eddiginél. Azonban ekkor is megnézhetik a hozzátartozók, mit csinál a csemete a táborban. :-) Igyekszünk minél több fotót felrakni amikor csak a faluban vagyunk, internet közelében. Érdemes tehát minden nap nézni az oldalt továbbra is, hiszen több száz fotó kerül majd fel.

Nem ijedünk meg az esőtől!

Nem telik el nap eső nélkül mostanában. Az építés alatt is többször volt zápor. Valószínűleg a tábor alatt is lesz eső. Bár ne lenne! De ezek a 10-20 perces zivatarok nem zavarják meg a programokat. Van fedett helyünk, ahová egyszerre beférünk, ha esik, akkor videózunk általában.

2009. július 7., kedd

Ilyen most a tábor - hangulatképek

Beszéljenek a fotók...

Üzentünk az utókornak

Ki tudja, mi lesz a tábor helyén 50-100 év múlva? És vajon majd honnan tudják, hogy mi volt a területen évtizedekkel korábban? Ezért egy palackban üzenetet rejtettünk el.

Megnöveltük az ebédlőt

Az utóbbi években már kissé szűkös volt az ebédlő. hiába, nem 100 emberre készült. Ezért eddig is plusz pavilonokat állítottunk és azok alá asztalokat. Idén azonban egy részt tető alá hoztunk, így frankóbb lett ez is.

Figyelem! Orvosi igazolás!


Akinek még nincs orvosi igazolása, hogy részt vehet a táborban, annak még van ideje, hogy beszerezze ezt. Fontos, hogy az igazolást az ÁNTSZ ellenőrzi, így a dokumentum nélkül nem lehet táborozni. Aki tehát nem akar kimaradni, az gyorsan keresse fel háziorvosát, mint ahogy azt már korábban írtuk.

2009. július 6., hétfő

Biztonsági rendszert telepítünk


Eljött az ideje annak, hogy a tábor biztonságát kamerával is jobbá tegyük. Egyre több a fejlesztés, az érték, ezért kamerákat telepítünk a tábor több pontjára. Ez a tábor alatt is véd minket, amikor pedig nincs tábor, még nagyobb szolgálatot fog tenni. Fontos leszögeznünk, hogy a tábor alatt nem a gyerekek minden percének lekövetése a célunk. De ha rendkívüli eset történik, visszanézzük a felvételt. Hiszen éppen a táborozók biztonságának szavatolása a célunk.

Bővült a táborépítő csapat



A két rangidős táborvezető mellé lelkes fiatalok csatalkoztak. Így ma már heten építették a tábort. Egyre szebb lesz a kis birodalmunk. Szerdán és csütörtökön pedig kiköltöznek az ifik is.

2009. július 5., vasárnap

Mottó: Spárta szellemében


Nem kell megrémülni! Nálunk nem lesz hegyről ledobálás és vadálatokkal való küzdelem. :-) De! A kitartás és a honvágy leküzdése, az önállósodás nagy szerepet játszik az idei táborban. Csakúgy, mint az egykori Spártában. Tavaly már megnéztük a 300 című filmet, ami mondhatni a székhez bilincselte a gyerekeket. Idén is, mivel lesznek új táborozók, műsorra tűzzük.

Épül a tábor, juppppííííí!

Eljött ennek is az ideje. Éjszakába nyúlóan építjük a tábort már egy-két napja. Most még nagyon kezdetleges minden és kuszának tűnik a terep, de mire jönnek a gyerekek, csodaszép hely várja őket. IFIK!!!! Ne feledjétek, szerdán ti is csatlakozhattok az építőkhöz!!!

2009. július 1., szerda

Tovább szépítettünk

Nem szeretünk fákat kivágni, hiszen szeretjük a természetet. Azonban ha egy fa elhal, meggyengül, veszélyt jelenthet. Már egy ideje figyeltük a konyha mellett álló fát. Javítgattuk, vágtunk belőle és reméltük, hogy nem kell kivágni.

Nincs gáz: van gáz



Újabb beszerzésen vagyunk túl. Megvannak a gázpalackok is.