2009. július 14., kedd

A táborból jelentjük II. ( 348 fotó )

A táborban ért minket az örömhír, hogy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 100 ezer forinttal támogatja idei táborunkat. A gyerekek nevében is köszönjük. Újabb tartalmas napok állnak mögöttünk. Annyi minden történt, hogy hosszú lenne leírni. Inkább itt vannak a képek, azokból minden kiderül.

A tábor egyik célja, hogy a gyermek tanulja meg leküzdeni a honvágyat, több gyereknél teljesült. Voltak persze, akik nem tudták leküzdeni. De akik végül nem mentek haza, azok ma mosolygósan vesznek részt a programokon és megköszönték, hogy segítettünk nekik a leküzdésben. Továbbra is vitatkozunk minden olyan véleménnyel, miszerint a gyermekért azonnal menjen a szülő és vigye haza, ha felhívja. Ismét kiderült: egyetlen éjszaka alatt megszűnik a honvágy és igenis ki kell bírni a szülőnek is, ha sírva telefonál a gyerek. Megjegyezzük, hogy a mobiltelefon nélkül jóval kevesebb gond lenne a honvággyal.


1 megjegyzés:

  1. Heló! Ez az a tábor amelyet mindenkinek ajánlani tudok! Mindig nagyon jól érzem ott magamat! :)
    Köszönöm a szép élményeket! Jók a képek Gigi :)

    VálaszTörlés