Egy nyár margójára

Nekem a nyár a kedvenc évszakom. Amikor elmúlik, olyan, mintha hirtelen minden értelmetlen lenne. Jön a hűvös idő, az esők, a szél, a hó...brrrrrr. De amikor nyár van, erőre kapok. Már a tavasz is OK, az már olyan küszöbszerű, onnan már csak egy ugrás az az időszak, amikor igazán felpörögnek az események körülöttem. Tábor, nyaralás, fesztiválok, és ha nem olyan szeszélyes az idő, mint idén, akkor a kellemes kiülős nyári esték hangulata is magával ragad. Elmúlt ez az idő, és ahogy kinéz, a vénasszonyok sem hoznak idén már jó időt. Sebaj, megszokjuk a sötét délutánokat, a hosszú estéket. Legalább lesz idő visszagondolni a nyárra. Kezdjük akkor. Idén úgy indultunk neki a tábornak, hogy sokkal jobbat szeretnénk az eddigieknél, sok újítást beszéltünk meg. A visszajelzések alapján elmondhatjuk: sikerült. Mi magunk is élveztük a sok új eseményt. Mi magunk is lopva pinyóztunk egy kicsit az új asztalon, amikor éppen nem volt gyerek az asztalnál. Naná, hogy a lövészetre is beneveztünk. A hang és fényeffektekkel tarkított bátorságpróba bizony még a nagyoknak is félelmetes volt. Szerettünk leülni az új ebédlő alá, vártuk mindig, hogy buszozzunk a faluba ebédelni, a szinkronversenyen halálra röhögtük magunkat. De azért a régi, jól bevált programok is tetszettek. Sokan voltunk. Az internet nagy úr. Aki akar valamit elérni, és nincs rajta a neten, az ma hátrányban van. A jelentkezők közül rengetegen a világhálón találtak táborunkra. Így ismét igen távolról is érkeztek hozzánk, sok-sok új táborozó volt idén. Biztosítva van az utánpótlás. Új barátságok köttettek, nem egy táborozó a nyáron többször is összefutott még, pedig több száz km-re laknak egymáshoz. De hiába, minden elmúlik egyszer. Egy évig készülünk a táborra, és két hét alatt elillan, mint a kámfor. De most már elmondhatjuk: minden nappal közelebb van a 2011-es tábor. Volt Nomád is. A mi nyaralásunk. Ifik, felnőttek közös kirándulása. Igazán szép túra volt. 5000 km 12 nap alatt. A francia riviérán át Barcelonáig vezetett az utunk. Majd visszafelé Svájcon, Németországon át érkeztünk haza. Újra megtapasztalhattuk a monte-carloi kőkemény gazdagságot, a csillogást, a legszuperebb autókat. Világsztárral sajnos most nem találkoztunk. Spanyolország pedig teljesen új volt mindannyiunknak. Újabb kultúrát ismertünk meg. Autóztunk hegyi utakon, gyönyörködtünk francia kis falvakban, megtapasztaltuk, hogy nyáron is lehet alaposan fázni a hegyekben. A tenger még mindig olyan mint régen. Csalogat, hív, elkápráztat a végtelen nagysága. A sós mediterrán levegőben nem izzadtunk, kabócák zajában vacsoráztunk, szerettünk bevásárlóközpontokba járni. Nehéz leírni, a fotók beszédesebbek. Korábbi bejegyzésünkben ott vannak. De azért jó volt újra itthon lenni. Nem azért, mert ott rosszabb volt, csak ez az élet rendje. Fel kellett venni a munkát ismét, mert gyűjteni kell a pénzt a következő nyárra. Van egy dal, ami kedves számomra és oly sokszor eszembe jut utazások előtt, közben. Felteszem ide. Hallgatása közben biztosan mindenkinek eszébe jut valamelyik kirándulása.

gigi